Ügyvédek azt tanácsolják a cégeknek, hogy legyenek türelemmel, az átkódolás miatt ne lépjenek
TEÁOR: késik, de lesz törvény
Ha az ígértnél később is, de még az idén hatályba léphet az a törvénycsomag, amelynek értelmében a TEÁOR-számok kikerülnek a cégjegyzékből – közölték a Világgazdaság kérdésére az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban. A közeljövőben a kormány, onnan pedig a parlament elé kerül a tervezet. Így fellélegezhetnek a cégek, a jogi képviselők és a cégbíróságok, amelyek okkal aggódnak, hogy majd ismét kapkodhatnak az átsorolás miatt.
Emlékezetes: a nyáron fejre állást okozott a szakmakódokkal kapcsolatos változtatási kötelezettség. Az egyéni vállalkozók és a cégek az utolsó pillanatban, június végén rohamozták meg az okmányirodákat és a cégbíróságokat, amelyek elmerültek az ügydömpingben, jóllehet csak az érintettek kis hányada tett határidőre eleget kötelezettségének. A többiek december végéig haladékot, utóbb felmentést kaptak, hiszen a szeptemberben elkészült tervezet arról szólt: eltűnnek a szakmakódok a cégjegyzékből, és igyekeznek, hogy a szabályozás november elsején hatályba léphessen. Ám már bizonyos a csúszás. A cégbíróságok várják a jogszabályt, mert minél inkább húzódik, annál nagyobb az esélye egy újabb év végi tortúrának, hiszen az érvényes rendelkezések megkövetelik az átkódolást december 31-ig – mondta Gál Judit, a Cégbírák és Gazdasági Bírák Országos Egyesületének elnöke. Az érintettek 24 százaléka nyújtott be változásbejegyzési kérelmet a nyáron, azaz a nagy többség kivár. Ügyvédek figyelmeztetnek: a hercehurca aligha erősíti a jogbiztonságot. S azt tanácsolják a cégeknek, várjanak türelemmel, kizárólag az átkódolás miatt ne lépjenek, mert előbb-utóbb meglesz a törvény. A Világgazdaság úgy tudja: ha valóban megszületik, a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba. A tervezet tartalmazza a TEÁOR-számok hivatalbóli törlését a cégjegyzékből, és azt is, hogy a hatálybalépésig nem módosított tevékenységi körök esetén a változást a jövőre teljesítendő első adóbevallással együtt kell bejelenteni az adóhivatalnak. KKTEÁOR: a mulasztók fellélegezhetnekDecember közepén hatályba léphet a TEÁOR-os törvénycsomag, amelyet most sürgősséggel tárgyal az Országgyűlés. Sem a cégbíróság, sem az adóhatóság nem szankcionálja majd azokat a vállalkozásokat, amelyek e törvény hatálybalépéséig nem módosították a szakmakódokat. Így azoknak, akik eddig nem tették volna meg, már nem kell a cégbíróságon – egyéni vállalkozóknak az önkormányzatoknál – kérniük a változásbejegyzést. De az adóhatósággal, illetve a Központi Statisztikai Hivatallal szemben továbbra is fennáll a kötelezettségük, amelynek – költség- és illetékmentesen – a 2009-ben teljesítendő adóbevallással egy-idejűleg az adóhivatal által biztosított elektronikus nyomtatványon tehetnek eleget – hangzott el az igazságügyi és rendészeti tárca tegnapi sajtóbeszélgetésén.
Gadó Gábor szakállamtitkár elmondta, hogy a cégjegyzékből jövő március 1-jéig törlik a TEÁOR-számokat. Azokat egyébként a vállalkozások nem kötelesek feltüntetni a társasági szerződésükben, illetve teljes szabadságot élveznek abban, miként definiálják a tevékenységüket. Más kérdés, hogy az adóhatóság felé pontosan, szakmakóddal együtt kell megjelölniük. Az adóhivatal pedig gondoskodik arról, hogy honlapján bárki ingyenesen tájékozódhassék az adott cég besorolás szerinti tevékenységéről.
A leendő törvény értelmében változik a mérlegbenyújtás rendje is: csak 2009. április 30-ig van mód a hagyományos papíralapú éves beszámolók leadására. Azt követően a mérlegeket elektronikus úton, a kormányzati portálon át, a Cégközlönynek kell megküldeni. A Cégközlöny honlapján a beszámoló rögtön megjelenik, és bárki számára, ingyenesen hozzáférhető lesz. A benyújtás igazolása egy elektronikus űrlappal történik, amelyet a Cégközlöny továbbít az adóhatóságnak. Az adóhivatal ellenőrzi majd a kötelezettség teljesítését, és fellép a mulasztókkal szemben. Ha sikertelenül, erről értesíti a cégbíróságot, amely a mulasztás megállapításával, 15 napon belül megszűntté nyilvánítja a vállalkozást. KKVégleges!(?)
2009. adó bevallás
TEÁOR-KÓDOK ÁTSOROLÁSA. Mi a teendő januártól?
Utolsó módosítás: 2008. december 22.
Szerző: MTIA TEÁOR-kódok és a szakmakódok átsorolását a 2009. évben teljesítendő adóbevallással egyidejűleg kell bejelenteni az adóhatósághoz – közölte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal .
Az APEH közleménye értelmében a 2007. december 31-ig a cégjegyzékbe, illetve az adóhatósághoz közvetlenül bejelentett tevékenységi körök vonatkozásában, amelyek automatikusan nem sorolhatóak át, és amelyeket 2008. december 27-ig nem módosítanak, a tevékenységi kör módosítását az érintett adózóknak kell változásként bejelenteniük, a 2009. évi első adómegállapítási időszakról szóló adóbevallásukkal egyidejűleg. Az éves bevallásra kötelezett adózók a változást a 2008. évről benyújtandó éves adóbevallásukkal egyidejűleg kötelesek bejelenteni az APEH-nél.
Az éves bevallásra kötelezett adózók a változást a 2008. évről benyújtandó éves adóbevallásukkal egyidejűleg kötelesek bejelenteni az APEH-nél. Az érintett adózók a ‘T201T, ‘T201, ‘T101E, illetve ‘T101 számú adatlapok közül a rájuk vonatkozó, kizárólag az APEH honlapjáról letölthető nyomtatványon kötelesek a változás-bejelentési kötelezettségüknek eleget tenni. Az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező adózóknak az APEH javasolja, hogy a változás-bejelentési kötelezettség teljesítése előtt bejelentett adataikat (beleértve a tevékenységeiket) kérdezzék le az interneten. A változás bejelentése költség- és illetékmentes – jegyzi meg az APEH.